...sokan megálmodtunk egy új minőségű világot, Lelkünkben él, s itt állunk a küszöbén. A Felemelkedés, a változás elkezdődött és megállíthatatlanul halad előre az útján. Ez a változás nem fog senkire külön várni, amíg felnő feladatához, amíg készen nem áll arra, hogy továbblépjen. Megfelelő időben, a megfelelő helyen kell lennünk ahhoz, hogy ez sikerülhessen!
Mi több mint 10 éve ennek a változásnak szolgálatában állunk és próbálunk segíteni azoknak, akik szintén ezt szeretnék, de nagyon nehéz, mert folyamatosan szembekerülünk olyan elvárásokkal amik teljesíthetetlenek. Mert a bennünk zajló korlátokat csak mi magunk tudjuk megszüntetni, a mi változásunkat csak mi tudjuk elérni! Nem tudja más megfejlődni helyettünk és tudom ez nehéz szembesülés.
Évekig haladunk emberekkel kéz a kézben , szív a szívben abban a hitben, hogy egy álmot álmodunk. De sajnos rá kellet ébrednünk, hogy borzasztóan kevés ember van még, aki valóban képes teljes felelősséggel, a magasabb szellemi célnak alárendelt, őszinte alázatban megélt élettel kitartani egy elköteleződés mellett. Sőt, túl kevés még a valóban szeretni tudó ember is, aki nem önmagáért szeret, és képes lenne minden önmegvalósító önzésén túlemelkedni a csoportidea közös megteremtése érdekében.
Mi így éltünk, így élünk és ezt tanítjuk, de még így sincs biztosíték arra, hogy a tanítvány egy ponton ne hagyja el az útját, és ne forduljon akár ellenünk. Nem célunk leplezni az úton megtapasztalt csalódásunkat, hiszen ezekből rengeteget tanultunk, látva azokat az elképesztő visszaéléseket, amiket még a Lélek útján járó emberek is képesek elkövetni egymás ellen.
Ha nem mi magunk élnénk meg ezeket a helyzeteket, talán el sem hinnénk, hogy egy olyan korban amit most élünk, ezek megtörténhetnek. Most, amikor már nem szabadna karmát gyűjteni, hanem minden lépéssel, lélegzettel azon kellene dolgozni, hogy a múltnak minden terhe és az árnyékban megrekedt viselkedésminták a végső megváltás felé emelkedjenek és kitisztuljanak belőlünk!
Mi úgy érezzük, hogy teljes nyitottsággal, bizalommal és szeretettel fogadunk be tanítványnak olyan embereket, akik még igen bizonytalanok, keresik önmagukat, helyüket a világban és nagyon mély gyógyulásra van szükségük ahhoz, hogy karmikus bilincseik fogságából megszabadulhassanak. Közel engedjük a szívünkhöz és életünkhöz őket, s így minél többet adunk, gyorsabb lehet a gyógyulásuk és fejlődésük az önmagukká válás útján. Azonban szinte mindenkinél eljön az a pont, amikor már elég erősnek, okosnak és „szellemileg magas szinten” állónak érzik magukat ahhoz, hogy hátat fordítsanak ennek a szeretet forrásnak, minden addig közös ideának, csoportnak, Lélektestvérnek és onnantól kezdve csak magukat és saját „gyógyító karrierjüket” építsék tovább.
Lassan már semmin nem lepődünk meg, hiszen ismerjük a forgatókönyvet és megértettük, hogy ahhoz, hogy igazán erősnek és büszke, önmagukkal egységben élő gyógyítónak érezhessék magukat, ilyenkor szükségszerűen meg kell tagadják a Forrást és azokat az embereket akiktől ezt a tudást kapták, hogy úgy állhassanak a nyilvánosság és későbbi pácienseik elé, hogy már ne legyen senki és semmi ami emlékezteti őket a gyökerekre, és így kizárólag a saját érdemeiknek élhessék meg sikereiket.
Teljességgel érthető az az EGÓ által táplált illúziókör, csak titkon mégis abban reménykedünk, hogy legalább tisztességgel, becsülettel, szépen távoznak, nem mocskolódva, hazugságokat terjesztve önigazolásként.
Azért ijesztő mindez, mert ezek az emberek mégsem értették meg, hogy milyen komoly karmikus következménnyel jár mindez, másrészt pedig tudhatjuk, hogy a Kollektív megváltás nagy álma csak és kizárólag úgy sikerülhet, ha a Szellem útjait kereső emberek és a Fényküldöttek képesek túlnőni a spirituális egójuk motivációin, és megtanulnak egymásért élni, egymást jól szeretni. Teljesen elkerülhetetlen, hogy olyan csoportideában gondolkodjunk, ahol valóban építhetünk egymásra, bízhatunk egymásban és abban, hogy ebben a nagy egészben minden láncszem tudni fogja a helyét, az Égiek által rá bízott feladatát és soha, semmilyen körülmények között nem hagyja cserben „testvéreit”!
Meg kell érteni, hogy csak együtt vagyunk képesek továbblépni, megélni a Felemelkedést! Az úton vissza vagy elforduló csoporttárs energiája az elengedés pillanatában elenyészik, nem tud vele tovább mit kezdeni, nem áll rendelkezésére tovább. Így értelmetlennek fogja megítélni addig megtett lépéseit, és hiábavalónak a fejlődésébe beletett energiát, pedig egyáltalán nem lenne az ha képes lenne ebben a pillanatban továbblépni, tovább lendülni a megjelenő, egó kivívta nehézségeken.
Az út tehát nem könnyű, és még csak nagyon kevesen értik és fogadják el azt a Vízöntő kori dilemmát ami a totális autonómia és önmegvalósítás szabadságélményét állítja szembe az elköteleződés és a felelősségvállalás misztériumával. Kevesen fogadjuk még el, hogy a szabadság legmagasabb foka azt jelenti, hogy lemondunk az egyéni sors motivációkról a kollektív sors magasabb eszményéért egy mély elköteleződésben a választott csoportidea mellett, hogy a Föld bolygó dimenzióváltásában azok az eggyé olvadó szívek, kezek és összeérő vállak lehessünk, amelyek képesek megtartani e világot a Fény ígéretében!
Megértettük, hogy nem vállalhatjuk át senkitől a felelősséget a saját sorsa teremtésében, mert ezt mindenkinek magának kell elbírnia és hűséggel követnie a választásai mentén. S ha ez sikerül, megtapasztalhatja majd, hogy még a lemondásai és áldozathozatala is illúzió volt, mert olyan sokat kapott az őt is magába ölelő csoporttól és a kizárólag közösen megélhető megváltás élményéből, amely felülmúl minden egyedül megszerezhető csodát!
Bátorítok mindenkit, hogy merjen FELÉBREDNI és ébren álmodni egy szebb világot magának, magunknak…! A MINDENSÉG készen áll a változásra, az, hogy megtörténik-e rajtunk áll!
2011. december 14., szerda
2011. november 16., szerda
A Fény útja
Gyermekként születtem a Földre-gondolván lehetőségem itt is végtelen.
Próbáltam így is, próbáltam úgy is…sosem volt jó senkinek,
S a próbálkozások sikertelensége Lelkembe száz sebet égetett.
Megtettem mindent, mi tőlem telhetett,
Kétségbe estem s elfelejtettem igaz küldetésemet.
SZERETNI születtem-e sötét világba, FÉNYT gyújtani a sötétségbe,
Hogy senki ne legyen árva.
Azért jöttem, hogy felismerjelek, hogy EGYÜTT lépjünk tovább, hogy te és én, mi ketten-EGYÜTT megéljünk sok-sok csodát.
Hálás vagyok érte, hogy megismertelek, hisz benned, veled, megélhetem IGAZ LÉNYEMET.
Vegyük körbe szeretetünkkel az egész világot, és a sötétségben gyújtsunk együtt lángot.
Lángba borul a világ, a FÉNY szétárad,
Új hazát építhetünk, ahol senki nem lázad!
Boldog lehet az ember, szeretetben élhet, megélhet, megtapasztalhat száz és száz lehetőséget.
Így fejlődünk együtt, kéz a kézben járunk, s tudjuk mind egy helyről jöttünk, egy felé tartunk.
Fogd hát meg a kezem és induljunk el végre, hogy mielőbb FÉNYT gyújtsunk, mindannyiunk örömére.
Legyen mostantól a FÖLD az igazi Otthonunk, s amikor kell, jó szívvel búcsúzzunk.
Ne legyen addig fájdalom és bánat, hogy ezért a tapasztalásért el kellett hagyjuk igaz hazánkat.
2011. június 17., péntek
A Lélek rezdülése
Sokfélék vagyunk. Különböző tulajdonságaink, adottságaink, álmaink és vágyaink vannak. Napjainkban már sokkal több mindent meg tudunk mutatni önmagunkból, sokkal jobban ki tudjuk fejezni mindazt akik vagyunk, mint a régi időkben. A modern kori vívmányok egyértelműen megkönnyítették és leegyszerűsítették életünket. Egyszerűbben kommunikálhatunk, távolsági határok nélkül, bármikor-bárkivel kapcsolatba kerülhetünk. Érzéseinket, gondolatainkat megoszthatjuk másokkal, otthonról tanulhatunk, vásárolhatunk. Időt nyertünk!
Az oly sokáig hangoztatott individualizáció napjainkra teljesen kiforrotta magát. Mind színes egyéniségekké váltunk, egyénileg képesek vagyunk dolgokra, nincs szükségünk senkinek a támogatására, igyekszünk elhatárolódni a társadalom ránk erőltetett normáitól, megszabadulni a régi idők hagyományaitól, elfordulni a vallásoktól, mint a hitélet megszemélyesítőétől. Miért? Mert elegünk lett! Az irányításból, a mások által elképzeltből, a megszokottból, a kialakultból. Újat akartunk, és mi megcsináltuk! Leváltunk mindenről és mindenkiről! S közben észre sem vettük, hogy kívül rekedtünk. Kívül a társadalmon, a közösségen, a családon, önmagunkon. Egyedül maradtunk. Elvesztettük az Egység erejét, leváltunk a közös Tudati térről, a mindent összetartó Mezőről. A mező vagy tér, ami összetart embereket, családokat, közösségeket, társadalmakat, ami éltet és működtet Téged és engem. Ami energiát ad. Amiben helyed és helyem van. Amiben mind ott lehetnénk.
Leváltunk, hogy megmutathassuk, hogy mást szeretnénk, értékesebbet, jobbat, célszerűbbet, egyszerűbbet. S csak most, hogy körbenézek veszem észre, hogy hatalmas árat fizettünk érte. Te észrevetted? Szinte mindenki ahelyett, hogy örülne annak, hogy önálló és individuális, csak szenved. Egyre jobban szenved. Betegek az emberek. Egyre többen szenvednek pánikbetegségben, depresszióban, hangulati zavarokban. Egyedül maradtunk a térben, és nem tudjuk, mihez kezdjünk ezzel. Ezért vagyunk betegek! Elvetettük a régit, de nem építettünk újat helyette. Félünk, rettegünk, érezzük, hogy energiánk napról-napra fogy, és nem látjuk a megoldást. Pedig egyszerű!
Vissza kell térni a gyökerekhez, a régi mezőhöz, elismerni mindazt, ami abban értékes és elfogadni mindazt, amitől fejlődhettünk, idáig juthattunk. El kell foglalnunk a minket megillető helyet, és el kell ismerjük a többiek helyét is a térben. Újra kell gondolni fogalmakat, értékeket, új minőségű csoportokat, kapcsolatokat, családokat és társadalmat lehet létrehozni, új mezőt lehet megalkotni. Ehhez azonban kapcsolódni, tanulni, fejlődni, megérteni kell dolgokat. El kell tudni engedni az Enyém rendszereket és helyet adni a Miénknek.
Ha ezt meg tudjuk tenni, a Lélek újra közelebb kerülhet, szemünkben megcsillanhat a remény a felépülésre, csökkenhet szorongásunk, félelmünk. Így gyógyulhatunk meg betegségeinkből, így lehet jól jövedelmező kreatív munkánk, így épülhetnek fel értékes emberi kapcsolataink. Csak így van esélye!
Szerencsés embernek érzem magamat, mert 4 éve „dolgozom” a Tudati mezőben vagy térben, Család és Rendszerállításokat vezetek. Ismerem a rendszer törvényszerűségeit, sok-sok emberi sorsot ismerhettem meg. Egyértelműen látom, hogy megoldásaink a saját belső terünkben születhetnek meg. Hiszen ahogy van egy külső tér amiben működünk, ugyanúgy van egy belső terünk is amiben működnek Én részeink, aspektusaink. Amikor leszakadunk a külső mezőről vagy tudati térről, ugyanakkor vagy röviddel utána szétszakad a belső terünk is. Szétszélednek Én részeink és egy végtelen, kietlen sivatag kellős közepén találjuk magunkat. Nem csoda ha elfog a pánik, a félelem, és úgy látjuk, hogy már semminek nincsen értelme, depresszióba zuhanunk. Amikor megérkezünk sivatagunk közepébe, egy idő után erősen szomjazni kezdünk. Érzésekre, törődésre, változásra. Bármire hajlandóak vagyunk, csak, hogy valaki kivezessen az oázishoz, szomjunkat oltsuk.
Meg kell értenünk, hogy a megoldások bennünk vannak. Ahogy képessé válunk az elfogadásra és megértésre, megalkothatjuk belső terünket, újra egyesülhetünk Önmagunkkal, majd megalkothatjuk barátaink, kapcsolatunk, családunk, kisebb-nagyobb közösségeink számára azt az új és energiát adó teret amiben jól és boldogan érezhetjük magunkat amiben Egyéniségként, Emberként, Szellemi Emberként létezhetünk és élhetünk.
Ha készen állsz erre az útra, szeretnéd megalkotni magadnak ezt, szeretettel várlak Család és Rendszerállításra. Először dolgozd meg a saját teredet, majd gyere vissza és segíts másoknak, hogy ők is megtehessék ezt.
Én kinyújtom a kezemet feléd, most már csak rajtad áll, hogy megfogod-e?!
2011. június 8., szerda
A csend útja
"Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező, s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell, az Egész- re. Ki vagyok? Mit akarok? Ki ellen, kinek érdekében akarok élni? Miért? Milyen képességekkel, eszközökkel, felkészültséggel? Ami fontosabb mindennél: milyen szándékkal?... És, felelni az egészre: hol tartok? Van-e még tartalékom áldozatkészségből, önzetlenségből, vagy már csak megóvni és megmenteni akarok maradék készleteket? Ez a pillanat az életben, amikor felelni kell. Várják a választ, a csendnagy, drámai." * Márai Sándor
Néha minden akkor kezdődik, ha Csendben maradsz!
Tudom, hogy ez első hallásra nehéznek tűnik, de amikor a célod a kiüresedés, az önátadás, a csend szavának megélése, akkor meg tudod teremteni önmagad számára a motivációt. Semmi mást nem kell tenni, mint mindent elfogadni olyannak, amilyen és átengedni magadon. Nem azonosulni!
Megélheted úgy, mint egy váratlan vendég érkezését, akire nem tudtál felkészülni, egyszer csak betoppan. A helyzetek olyanok, amilyenek te nem foglalkozol vele, és meglátod egyszer csak elmegy. Letisztul, s te ott maradsz a csendben, a kiüresedettségben. Imádkozhatunk, kérhetünk áldást, de tudnunk kell, hogy az emberre hulló áldás visszahulló, visszajutó- mert csak önmagunkból indulhat ki. Ha fohásszal, imával, kéréssel megszólítjuk a Teremtőt, figyeljünk az adott pillanatra, -mert csak a pillanatban fejlődhetünk, a múltban és a jövőben nem - mert a válasz a pillanatban érkezik.
Aki le tudja egyszerűsíteni életét előre léphet. A mai embernek az előrelépés csak befelé és fölfelé - a Szellemi felé - lehetséges. Önerőből kell visszatérnünk a Teremtőhöz. Ember-embert beavatni már nem képes, nem tud, minden beavatás az Isteni része, nekem kell felismerni, megérteni, megfejlődni. Életünkben mindössze három olyan beavatás létezik amit mindenki megél: születés-élet-halál, de ezek sem egyformák. Lélekminőségünktől,tudatossági, fejlettségi szintünktől és személyiség karakterünktől függ.
Azt, hogy hol tartunk beavatásunk lépcsőfokain- ha jól végezzük dolgunkat- belső örömünk, békénk tükrözi, ami nem összekeverendő az általános értelemben vett életöröm jelentésével. Ha képesek vagyunk napi szinten tisztelettel, csodálattal és köszönettel a teremtés minden alkotása felé odafordulni, az már komoly lépés. De a dolgok csak akkor tudnak igazán megváltozni, gyökeret verni, ha eljutunk a Teremtőig. Amikor ez az elismerés újra és újra elhagyja az elménket és szívünket betölti a Csend, az egyszerűség, a forma nélküli világ rezgése, akkor áradni kezd felénk a világosság és az egyszerűség, és kinyilatkoztatja magát a BÖLCSESSÉG!
Néha minden akkor kezdődik, ha Csendben maradsz!
Tudom, hogy ez első hallásra nehéznek tűnik, de amikor a célod a kiüresedés, az önátadás, a csend szavának megélése, akkor meg tudod teremteni önmagad számára a motivációt. Semmi mást nem kell tenni, mint mindent elfogadni olyannak, amilyen és átengedni magadon. Nem azonosulni!
Megélheted úgy, mint egy váratlan vendég érkezését, akire nem tudtál felkészülni, egyszer csak betoppan. A helyzetek olyanok, amilyenek te nem foglalkozol vele, és meglátod egyszer csak elmegy. Letisztul, s te ott maradsz a csendben, a kiüresedettségben. Imádkozhatunk, kérhetünk áldást, de tudnunk kell, hogy az emberre hulló áldás visszahulló, visszajutó- mert csak önmagunkból indulhat ki. Ha fohásszal, imával, kéréssel megszólítjuk a Teremtőt, figyeljünk az adott pillanatra, -mert csak a pillanatban fejlődhetünk, a múltban és a jövőben nem - mert a válasz a pillanatban érkezik.
Aki le tudja egyszerűsíteni életét előre léphet. A mai embernek az előrelépés csak befelé és fölfelé - a Szellemi felé - lehetséges. Önerőből kell visszatérnünk a Teremtőhöz. Ember-embert beavatni már nem képes, nem tud, minden beavatás az Isteni része, nekem kell felismerni, megérteni, megfejlődni. Életünkben mindössze három olyan beavatás létezik amit mindenki megél: születés-élet-halál, de ezek sem egyformák. Lélekminőségünktől,tudatossági, fejlettségi szintünktől és személyiség karakterünktől függ.
Azt, hogy hol tartunk beavatásunk lépcsőfokain- ha jól végezzük dolgunkat- belső örömünk, békénk tükrözi, ami nem összekeverendő az általános értelemben vett életöröm jelentésével. Ha képesek vagyunk napi szinten tisztelettel, csodálattal és köszönettel a teremtés minden alkotása felé odafordulni, az már komoly lépés. De a dolgok csak akkor tudnak igazán megváltozni, gyökeret verni, ha eljutunk a Teremtőig. Amikor ez az elismerés újra és újra elhagyja az elménket és szívünket betölti a Csend, az egyszerűség, a forma nélküli világ rezgése, akkor áradni kezd felénk a világosság és az egyszerűség, és kinyilatkoztatja magát a BÖLCSESSÉG!
"Néha csendben kell maradnom,
Mert ez az egyetlen módja annak,
Hogy egy kicsit jobban tudjak,
Egy kicsit bölcsebben gondolkodjak,
Egy kicsit tökéletesebbé váljak,
Istent egy kicsit előbb elérjem."
Sri Chinmoy
2011. január 14., péntek
A személyes Tér jelentősége
Szeretném tőled megkérdezni, hogy te létrehoztad-e már a személyes, tiszta Teredet? Átlátsz-e fátyolon, tudod-e, hogy honnan jössz és mi a dolgod?
Ez a kérdés azért merült fel bennem, mert úgy érzem nincs ma annál fontosabb, mint, hogy ezt a teret megteremtsd, kialakítsd önmagad számára, hogy tudatosan le tudj válni a kollektív térről, ami jelenleg körülvesz. Kiléphetsz ezáltal a hétköznapi drámákból, a karma fájdalmas játékából, a hétköznapi tudatosságból és elindulhatsz egy Új szemléletmód, letisztult Tudati minőség felé. Az energiák már évek óta ezt a Tudati váltást támogatják, sürgetnek minket, hogy végre merjünk továbblépni, oldozzuk fel magunkat a karma fogságából, adjunk kegyelmet magunknak és fogadjuk el a Mindenség vagy Isten áldását.
Már tavalyi egy olyan Szeretet minőség érte el a Földet, ami abban segített minket, hogy elinduljunk egyénileg és kollektíven az individualizáció (egyéniséggé válás) arany lényege felé. A rendelkezésünkre álló energia abban támogatott minket, hogy a szeretet érzését terjesszük ki a szeretet szándékává és elkötelezettségévé. Ez a kiterjesztett szeretet a könyörület óceánját tartalmazza, melyben mindent, ami valaha voltunk, összhangba és harmóniába hozhatunk mindazzal, a mi valaha is lehetünk. Ez a szeretet azt kéri tőlünk, hogy mi magunk legyünk az Út. Ebben a szeretetben nem csak az van jelen, hogy mindennapi dolgainkat szeretettel töltsük meg, hanem az is, hogy kiterjesszük a személyes egyéniségünket a környezetünkben élők individualizációjának támogatására, majd végül mindenkiére, aki a kollektív Földi átalakulási folyamatában részt vesz, vagy részt szeretne venni.
Az individualizáció útján gyakran mentális síkról adjuk a válaszainkat inkább, mint hogy hallgatnánk Belső Vezetőnkre, lényünknek annak a fénylő esszenciájára, mely tanítást súg fülünkbe, örökké emlékeztetve minket arra, hogy kik is vagyunk. Ha továbbra is az intellektus irányába haladunk, akkor a bennünk lévő belső Fény egyre csak halványodni látszik majd. Az idő, a Lélek mélyebb felismeréseire szólít fel minket. Mindannyian Fény-Lények vagyunk, törékeny testünk sűrűjében, és ezt sose felejtsük el!
Személyes utunk során néha bizony elkeseredünk, de ha képesek vagyunk ezt az érzést kicsomagolni, felfedheti egy Új igazság lehetőségét, új remény érzete születhet belőle. Megérezhetjük, hogy milyen tudatosan összekapcsolódni a keserűséggel, szembenézni vele, hogy a múlt csalódásainak, az elárultatottság érzésének mélyére ássunk, áthatoljunk az érzésen, hogy nem a helyes viszonyban vagyunk Önmagunkkal, és mögé nézzünk annak a módnak, ahogy szerintünk saját magunkra tekintünk utazásunknak ezen a mostani pontján.
Most, ebben az évben a remény visszaállításának ígérete jelenik meg. Meg kell jelenjen ítélkezésünk helyett a tisztázás érzése. Az önmagunk feletti ítélkezést be kell szüntetnünk, és tisztázni kell ítéleteinket a diszkriminációval, igazsággal, valamint azzal kapcsolatban is, hogy a szeretet és az igazság összeolvadása hogyan hoz létre teljesen más, újszerű helyzeteket. Ha képesek vagyunk rá, hogy ítélkezés nélkül visszatekintsünk a múltra, tisztán láthatjuk, hogy voltak tanulságok, amiket leszűrhetünk az eseményekből, és ha ezeket a tanulnivalókat helyes összefüggésben vagyunk képesek szemlélni, akkor a remény érzetét adhatják számunkra. A múlt tanulságait újra kell értékeljük, hogy a remény tölthessen el bennünket. Azt is mondhatjuk, hogy a remény és a remény növelése lehet az ellenszere kétségbeesésünknek nehézség és krízis idején. Nagyon fontos a dogmák megtisztítása, és a valódi Hit kialakítása. Létezik, van egy hang, ami a csendben, a csendből szól, bíztat minket és szól hozzánk, ami lehetőséget teremt a szívünkkel vagy Lényünk mélyebb rétegével érintkezésbe lépni. Érezhetjük, hogy fontos a felelősség felvállalása, annak a képességnek a felvállalása, hogy akkor is válaszolunk, amikor belül még nem érezzük késznek magunkat, majd megértés vagy rálátás születik bennünk azzal kapcsolatban, hogy mit kell megértenünk a történtekből. Vannak hitrendszerek, melyek az energiát meghamisították, eltorzították. Mostantól nem lehet elfedni ezeket, felszínre kerülnek.
Képessé válunk már látni azt, ami lesz. Újra tudjuk értékelni a változás folyamatának körülményeit, képesek leszünk visszanézni és újraértékelni mindazt, ami volt, és a helyzetünkből adódó, mélyebb rálátáson alapuló, tisztább távlathoz juthatunk. Olyan erők támogatják utunkat, ami rengeteg együttérzést és mély intuíciót biztosít számunkra. Képessé tesz minket arra, hogy a bennünk lévő keserűség forrását annak a sok mindennek a részeként láthassuk, ami közelebb visz minket saját Lényünk és természetünk megértéséhez. A múlt szeretettel és gyengédséggel történő elfogadása, elengedése képessé tesz arra, hogy olyan változásokat és célokat vonzunk be, amelyek arra tényleg érdemesek.
A Létezés tisztaságának tudata - az identitásvesztés után a magabiztosság és a lelkesedés visszanyerése. A tiszta energiával való találkozás megváltoztatja az életünkkel kapcsolatos látásmódunk érzékelését, így az összekuszálódott, összegabalyodott gondolataink, érzéseink kitisztulnak, életünk helyzeteit és körülményeit más szemszögből láthatjuk, más szintű tisztánlátással. Ahhoz, hogy ezt az utat végigjárhassuk, mély, belső elkötelezettségre van szükségünk. Elkötelezettségre Önmagunk felé, önmagunk valódi esszenciája felé. Tanítvánnyá kell válnunk, illetve egyidőben kell megjárnunk a Remete, a Tanítványság és a Pásztor útját. Mit is jelent ez?
Befelé, önmagunk felé kell fordulnunk, keresni a válaszokat a felbukkanó érzésekre, kérdésekre. Lehet, hogy el kell fogadjunk átmenetileg egy külső tanítót, aki előrébb jár nálunk, aki tisztábban lát már helyzeteket, alázattal el kell fogadjuk segítségét még akkor is, ha az adott pillanatban nem is látjuk, hogy mit- miért kell, hogy megtegyünk. Tiszteljük mindazokat, akik előttünk járnak, hiszen időt és energiát nem kímélve, ők is bejárták ezt az utat, megtették a saját lépéseiket, megélték a saját tapasztalásaikat. Mindazt, amit megtanultunk, megfejlődtünk, adjuk tovább az utánunk jövőknek, hogy tapasztalatainkból és tudásunkból meríthessenek erőt, kitartást a saját útjukhoz. Tanítvánnyá válni nem egyszerű még akkor sem, ha önmagunk tanítói vagyunk, hiszen ahhoz, hogy a bennünk élő Belső tanító a Lélek hangját meghalljuk, túl kell lépni az ego korlátain, félelmein. Viszont ha sikerül, megszűnik bennünk az elválasztottság nehéz érzése, feloldódik, kivonódik a karmikus energia, szabaddá válunk döntéseinkben, kapcsolódásainkat illetően. Ebben a folyamatban a múlt leszűrt tapasztalatai a döntőek, melyekből tisztán, érzéseink mélyéről láthatunk rá, hogy mi is a szívünk igazsága, és képessé válunk bátor, nyílt, békés felvállalásra. Kiléphetünk az elválasztottság érzéséből, Kegyelmet, Hálát érezhetünk végre. Ráébredhetünk, hogy a Tudatosság nem más, mint a múlttapasztalataiból származó, letisztult Bölcsesség.
Valahol legbelül már tudjuk, hogy megérkeztünk, csak még nehéz rálátni, megérteni, hogy ott vagyunk, ahol lennünk kell. Az újjászületés folyamatában megengedhetjük magunknak végre, hogy azok legyünk, Akik valójában vagyunk!
Vannak pillanatok, helyek, Terek ahol ma már megélhetjük mindezt. Kívánom neked, hogy legyen részed ebben a tapasztalásban, legyen erő benned az elinduláshoz, a haladáshoz, a megérkezéshez. Csak az Út létezik, a célnak nincsen jelentősége!
Szeretettel várlak minden héten a Tiszta Térben, hogy megtapasztalhasd milyen is vagy a múltadhoz kötő érzéseid és gondolataid nélkül, hogy megtapasztalhasd milyen érzés megadni magadat, befogadni, elfogadni a valódi érzéseidet, tisztán látni az igazságot és Új Hittel lépni tovább ebben a folyamatosan változó világban.
Amennyiben bejárjuk ezt az utat, amit a jelenlegi energia tartogat számunkra, végre kezdhetünk valami újat. Időt és teret szánhatunk érzéseinknek, harmóniát élhetünk meg. Megélhetjük szabadságunkat, átszakíthatjuk a Mindenség igazságától elválasztó fátylat, ráláthatunk tisztán és bölcsen Önmagunkra és az egész világra.
Kívánom neked, hogy bátran nézz szembe a napi szinten megjelenő kihívásokkal, keress mélyebb megértést minden felmerülő problémára, kihívásra!
Az idő elérkezett, nincs már mire várjunk, hiszen akire vártunk, azok mi magunk vagyunk!
Üdvözlettel és szeretetettel: Váradi Andrea
Már tavalyi egy olyan Szeretet minőség érte el a Földet, ami abban segített minket, hogy elinduljunk egyénileg és kollektíven az individualizáció (egyéniséggé válás) arany lényege felé. A rendelkezésünkre álló energia abban támogatott minket, hogy a szeretet érzését terjesszük ki a szeretet szándékává és elkötelezettségévé. Ez a kiterjesztett szeretet a könyörület óceánját tartalmazza, melyben mindent, ami valaha voltunk, összhangba és harmóniába hozhatunk mindazzal, a mi valaha is lehetünk. Ez a szeretet azt kéri tőlünk, hogy mi magunk legyünk az Út. Ebben a szeretetben nem csak az van jelen, hogy mindennapi dolgainkat szeretettel töltsük meg, hanem az is, hogy kiterjesszük a személyes egyéniségünket a környezetünkben élők individualizációjának támogatására, majd végül mindenkiére, aki a kollektív Földi átalakulási folyamatában részt vesz, vagy részt szeretne venni.
Az individualizáció útján gyakran mentális síkról adjuk a válaszainkat inkább, mint hogy hallgatnánk Belső Vezetőnkre, lényünknek annak a fénylő esszenciájára, mely tanítást súg fülünkbe, örökké emlékeztetve minket arra, hogy kik is vagyunk. Ha továbbra is az intellektus irányába haladunk, akkor a bennünk lévő belső Fény egyre csak halványodni látszik majd. Az idő, a Lélek mélyebb felismeréseire szólít fel minket. Mindannyian Fény-Lények vagyunk, törékeny testünk sűrűjében, és ezt sose felejtsük el!
Személyes utunk során néha bizony elkeseredünk, de ha képesek vagyunk ezt az érzést kicsomagolni, felfedheti egy Új igazság lehetőségét, új remény érzete születhet belőle. Megérezhetjük, hogy milyen tudatosan összekapcsolódni a keserűséggel, szembenézni vele, hogy a múlt csalódásainak, az elárultatottság érzésének mélyére ássunk, áthatoljunk az érzésen, hogy nem a helyes viszonyban vagyunk Önmagunkkal, és mögé nézzünk annak a módnak, ahogy szerintünk saját magunkra tekintünk utazásunknak ezen a mostani pontján.
Most, ebben az évben a remény visszaállításának ígérete jelenik meg. Meg kell jelenjen ítélkezésünk helyett a tisztázás érzése. Az önmagunk feletti ítélkezést be kell szüntetnünk, és tisztázni kell ítéleteinket a diszkriminációval, igazsággal, valamint azzal kapcsolatban is, hogy a szeretet és az igazság összeolvadása hogyan hoz létre teljesen más, újszerű helyzeteket. Ha képesek vagyunk rá, hogy ítélkezés nélkül visszatekintsünk a múltra, tisztán láthatjuk, hogy voltak tanulságok, amiket leszűrhetünk az eseményekből, és ha ezeket a tanulnivalókat helyes összefüggésben vagyunk képesek szemlélni, akkor a remény érzetét adhatják számunkra. A múlt tanulságait újra kell értékeljük, hogy a remény tölthessen el bennünket. Azt is mondhatjuk, hogy a remény és a remény növelése lehet az ellenszere kétségbeesésünknek nehézség és krízis idején. Nagyon fontos a dogmák megtisztítása, és a valódi Hit kialakítása. Létezik, van egy hang, ami a csendben, a csendből szól, bíztat minket és szól hozzánk, ami lehetőséget teremt a szívünkkel vagy Lényünk mélyebb rétegével érintkezésbe lépni. Érezhetjük, hogy fontos a felelősség felvállalása, annak a képességnek a felvállalása, hogy akkor is válaszolunk, amikor belül még nem érezzük késznek magunkat, majd megértés vagy rálátás születik bennünk azzal kapcsolatban, hogy mit kell megértenünk a történtekből. Vannak hitrendszerek, melyek az energiát meghamisították, eltorzították. Mostantól nem lehet elfedni ezeket, felszínre kerülnek.
A Létezés tisztaságának tudata - az identitásvesztés után a magabiztosság és a lelkesedés visszanyerése. A tiszta energiával való találkozás megváltoztatja az életünkkel kapcsolatos látásmódunk érzékelését, így az összekuszálódott, összegabalyodott gondolataink, érzéseink kitisztulnak, életünk helyzeteit és körülményeit más szemszögből láthatjuk, más szintű tisztánlátással. Ahhoz, hogy ezt az utat végigjárhassuk, mély, belső elkötelezettségre van szükségünk. Elkötelezettségre Önmagunk felé, önmagunk valódi esszenciája felé. Tanítvánnyá kell válnunk, illetve egyidőben kell megjárnunk a Remete, a Tanítványság és a Pásztor útját. Mit is jelent ez?
Befelé, önmagunk felé kell fordulnunk, keresni a válaszokat a felbukkanó érzésekre, kérdésekre. Lehet, hogy el kell fogadjunk átmenetileg egy külső tanítót, aki előrébb jár nálunk, aki tisztábban lát már helyzeteket, alázattal el kell fogadjuk segítségét még akkor is, ha az adott pillanatban nem is látjuk, hogy mit- miért kell, hogy megtegyünk. Tiszteljük mindazokat, akik előttünk járnak, hiszen időt és energiát nem kímélve, ők is bejárták ezt az utat, megtették a saját lépéseiket, megélték a saját tapasztalásaikat. Mindazt, amit megtanultunk, megfejlődtünk, adjuk tovább az utánunk jövőknek, hogy tapasztalatainkból és tudásunkból meríthessenek erőt, kitartást a saját útjukhoz. Tanítvánnyá válni nem egyszerű még akkor sem, ha önmagunk tanítói vagyunk, hiszen ahhoz, hogy a bennünk élő Belső tanító a Lélek hangját meghalljuk, túl kell lépni az ego korlátain, félelmein. Viszont ha sikerül, megszűnik bennünk az elválasztottság nehéz érzése, feloldódik, kivonódik a karmikus energia, szabaddá válunk döntéseinkben, kapcsolódásainkat illetően. Ebben a folyamatban a múlt leszűrt tapasztalatai a döntőek, melyekből tisztán, érzéseink mélyéről láthatunk rá, hogy mi is a szívünk igazsága, és képessé válunk bátor, nyílt, békés felvállalásra. Kiléphetünk az elválasztottság érzéséből, Kegyelmet, Hálát érezhetünk végre. Ráébredhetünk, hogy a Tudatosság nem más, mint a múlttapasztalataiból származó, letisztult Bölcsesség.
Vannak pillanatok, helyek, Terek ahol ma már megélhetjük mindezt. Kívánom neked, hogy legyen részed ebben a tapasztalásban, legyen erő benned az elinduláshoz, a haladáshoz, a megérkezéshez. Csak az Út létezik, a célnak nincsen jelentősége!
Szeretettel várlak minden héten a Tiszta Térben, hogy megtapasztalhasd milyen is vagy a múltadhoz kötő érzéseid és gondolataid nélkül, hogy megtapasztalhasd milyen érzés megadni magadat, befogadni, elfogadni a valódi érzéseidet, tisztán látni az igazságot és Új Hittel lépni tovább ebben a folyamatosan változó világban.
Amennyiben bejárjuk ezt az utat, amit a jelenlegi energia tartogat számunkra, végre kezdhetünk valami újat. Időt és teret szánhatunk érzéseinknek, harmóniát élhetünk meg. Megélhetjük szabadságunkat, átszakíthatjuk a Mindenség igazságától elválasztó fátylat, ráláthatunk tisztán és bölcsen Önmagunkra és az egész világra.
Kívánom neked, hogy bátran nézz szembe a napi szinten megjelenő kihívásokkal, keress mélyebb megértést minden felmerülő problémára, kihívásra!
Az idő elérkezett, nincs már mire várjunk, hiszen akire vártunk, azok mi magunk vagyunk!
Üdvözlettel és szeretetettel: Váradi Andrea
2010. december 29., szerda
2011 az Átváltozás éve
Már csak napjaink vannak hátra és ismét véget ér egy év, és elindul egy új év új lehetőségekkel s új kihívásokkal. Ebben a pár napban átgondolhatnád, hogyan is élted meg a 2010-es évet? Mit kezdtél a lehetőségekkel, amik szembe jöttek veled? Mihez kezdtél a kihívásokkal? Elindultál befelé Önmagad felé, vagy még mindig a kinti világban kerested a benned felmerülő kérdésekre a válaszokat?
2011 az Átváltozás, a Halál éve lesz számunkra.
Ez az év lehetőséget ad majd nekünk arra, hogy felkészüljünk a 2012-es nagy változásokra, hogy addigra elnyerhessük, megteremthessünk belső egyensúlyunkat. Ez az év a mélységes ellazulás ideje lesz számunkra. Fontos, hogy megengedjük magunknak a fájdalmat, a szomorúságot vagy bármilyen nehézséget. Engedjük meg, hogy ott legyen, hogy jelen legyen az életünkben. Amikor Buddha hosszú évek után úgy döntött, hogy feladja, mert rájött, hogy többet nem tehet, akkor másnapra megvilágosodott. Jó lenne, ha mi is elérnénk arra a pontra, amikor belátjuk, megértjük, hogy semmi mást nem tehetünk, mint Fel-adunk dolgokat, hiszen emberi gondolkodásunk és nézőpontjaink alapján, az elménk válaszai alapján nem nyerhetünk megoldást kérdéseinkre, problémáinkra. Ha képesek vagyunk az ellazulásra, elengedésre akkor az Átváltozás eljön a maga idejében, mint a Halál. S csakúgy, mint a halál egyik dimenzióból a másikba emel fel minket.
Mit is tehetünk?
• előhúzhatjuk poros hüvelyéből az Illúziót kettészelő kardunkat, és mindent, ami nem az Igazságot szolgálja megsemmisíthetünk,
• levethetjük régi, berögzült személyiségszintű mintáinkat és viselkedésünket, mint a bőrét levedlő kígyó,
• szétszakíthatjuk magunkon korlátaink láncát, s
• túlléphetünk a kettősségen, egyensúlyba kerülhetünk a bennünk lévő Yin-Yang minőséggel.
Tulajdonképpen elgondolkozhatunk, hogy ha tudnánk, hogy rövidesen, mondjuk hónapok múlva meghalunk, biztosan meghalunk, akkor hogyan és kivel töltenénk el maradék napjainkat? Továbbra is neheztelnénk, haragudnánk szüleinkre, régi társainkra, másokat hibáztatnánk eltékozolt, elrontott életünk miatt, vagy végre felismernénk, hogy mi alakítottuk így a Sorsunkat, és képessé válnánk rá, hogy Elfogadjunk, Megbocsássunk dolgokat?!
Kérlek, hogy ülj le és gondold végig, hogy a 2011-es év az Átváltozás, a Halál éve lesz számodra és tudd, hogy ebben az évben biztosan meg kell halnia benned valaminek, ami a régiről szól, hogy továbbléphess és megszülethessen benned az Új. Egy Új minőségű Te, aki képes szeretettel fordulni mások felé, képes felelősséget vállalni életéért, múltjáért, jelenéért és jövőjéért. Szóval, ha biztosan meg kellene halni, kivel és mivel töltenéd hátralévő napjaidat?
Tanulnál, fejlődnél, próbálnál megérteni és elfogadni dolgokat, vagy továbbra is csak harcolnál magaddal és mindenki mással?!
Az biztos, hogy a 2011-es évben lehetőségünk nyílik arra, hogy intuíciónkat a legmagasabb szinten használjuk, túllépjünk a polaritáson, bölcs döntéseket hozzunk, és mindehhez hatalmas mennyiségű erőt is kapunk, olyan erőt, ami bármit képes ledönteni, bármilyen régi, megszilárdult hitrendszert összerombolni, és aztán ennek helyére valami Újat létrehozni. Ahhoz, hogy ezeket az energiákat használni tudjuk semmi másra nincs szükség csak arra, hogy ÁTVÁLTOZZUNK. Meghaljunk személyiség irányítottak lenni, és átadjuk végre magunkban a vezető helyet a Léleknek. Gondolataink csapdájából lépjünk ki a Csend felé, hogy meghallhassuk Belső Vezetőnket. Adjuk át az irányítás lehetőségét a bennük lévő Szellemnek, higgyük el, hogy mindannyian Szellemi lények vagyunk, akik tapasztalni jöttünk a Földre.
Éljük életünket nyitott szemmel, tiszta szívvel. Adjunk helyet az Új impulzusoknak, fogadjuk be őket. Vállajunk felelősséget életünkért, ismerjük fel valódi lényünket. Hívjuk haza régen elfelejtett, megtagadott aspektusainkat, készüljünk tudatosan a változásra. Tanuljunk, fejlődjünk, keressük a válaszokat az Önmagunk Csendjében megjelenő kérdéseinkre. Keressünk társakat az útra, hiszen együtt haladni, fejlődni sokkal könnyebb. Engedjük el magunkat, lépjünk ki a konvenciók és a gondolataink fogságából, adjunk helyet az érzéseinknek. Építsük fel tudatosan Önmagunkat, alakítsuk ki személyes hitrendszerünket és ennek fényében éljük életünket. Tegyünk meg mindent azért, hogy fizikai, érzelmi, mentális, lelki és finom energetikai szinteken egyensúlyba legyünk, emeljük rezgés szintünket. Szeretettel és kellő alázattal fogadjuk a napi szinten megjelenő kihívásokat és a Mindenségben zajló változásokat.
Nincs más dolgunk, mint elfogadni és szolgálni. Szolgálni másokat, a változást, de leginkább szolgálni Önmagunkat. Szolgálni azt a Szellemi Létezőt, aki valójában vagy, magas szintű érzéseidet és gondolataidat, túllépve az Egó vezérelte mennyiségi világon a MINŐSÉG felé. Az idő elérkezett a Halálra, az Átváltozásra, ezt már senki nem állíthatja meg!
Megtörténik, aminek meg kell történnie. Egy kérdés maradt: Veled vagy nélküled???
Kívánom, hogy a 2011-es évben mielőbb halj meg mostani önmagadnak, adj teret és lehetőséget az Átváltozásra, hogy mielőbb megélhesd azt a Szellemi minőséget, Aki Valójában Vagy!
Kívánom mindenkinek, hogy a halál pillanatában legyen hite az Újjászületésben, tudja, hogy ez csak egy pillanat, és ha tudatosan készültél erre a pillanatra, akkor a következő pillanatban Felemelkedsz. Újjászületsz! Dimenziót váltasz! Hidd el, nincs mit vesztenünk! Csak nyerhetünk! A világ jelenleg haldoklik, lassan, de biztosan halad a saját felravatalozása felé. De mi lesz utána? Lesz következő pillanat? Lesz újjászületés?
Van, akinek lesz, van, akinek nem! Te mit választasz?
Csak remélni tudom, hogy érzéseimmel, gondolataimmal magokat sikerült elültetnem benned, s hogy egyszer ezek a magok éltre kelnek és szárba szökkennek. Én jó kertész módjára továbbra is vállalom az általam elültetett magok locsolgatását, gondozását. Számíthatsz rám!
Szeretettel szívemben ölellek téged és kívánom, hogy legyen Békés, Boldog Új éved!
Baráti Üdvözlettel: Váradi Andrea
Elérhetőségeim: 06-20-410-05-07
e mail: andi@tudatossaghaza.hu
web: http://www.omniverzum.hu/, http://www.kristalyesszencia.hu/
2011 az Átváltozás, a Halál éve lesz számunkra.
Mit is tehetünk?
• előhúzhatjuk poros hüvelyéből az Illúziót kettészelő kardunkat, és mindent, ami nem az Igazságot szolgálja megsemmisíthetünk,
• levethetjük régi, berögzült személyiségszintű mintáinkat és viselkedésünket, mint a bőrét levedlő kígyó,
• szétszakíthatjuk magunkon korlátaink láncát, s
• túlléphetünk a kettősségen, egyensúlyba kerülhetünk a bennünk lévő Yin-Yang minőséggel.
Tulajdonképpen elgondolkozhatunk, hogy ha tudnánk, hogy rövidesen, mondjuk hónapok múlva meghalunk, biztosan meghalunk, akkor hogyan és kivel töltenénk el maradék napjainkat? Továbbra is neheztelnénk, haragudnánk szüleinkre, régi társainkra, másokat hibáztatnánk eltékozolt, elrontott életünk miatt, vagy végre felismernénk, hogy mi alakítottuk így a Sorsunkat, és képessé válnánk rá, hogy Elfogadjunk, Megbocsássunk dolgokat?!
Kérlek, hogy ülj le és gondold végig, hogy a 2011-es év az Átváltozás, a Halál éve lesz számodra és tudd, hogy ebben az évben biztosan meg kell halnia benned valaminek, ami a régiről szól, hogy továbbléphess és megszülethessen benned az Új. Egy Új minőségű Te, aki képes szeretettel fordulni mások felé, képes felelősséget vállalni életéért, múltjáért, jelenéért és jövőjéért. Szóval, ha biztosan meg kellene halni, kivel és mivel töltenéd hátralévő napjaidat?
Tanulnál, fejlődnél, próbálnál megérteni és elfogadni dolgokat, vagy továbbra is csak harcolnál magaddal és mindenki mással?!
Az biztos, hogy a 2011-es évben lehetőségünk nyílik arra, hogy intuíciónkat a legmagasabb szinten használjuk, túllépjünk a polaritáson, bölcs döntéseket hozzunk, és mindehhez hatalmas mennyiségű erőt is kapunk, olyan erőt, ami bármit képes ledönteni, bármilyen régi, megszilárdult hitrendszert összerombolni, és aztán ennek helyére valami Újat létrehozni. Ahhoz, hogy ezeket az energiákat használni tudjuk semmi másra nincs szükség csak arra, hogy ÁTVÁLTOZZUNK. Meghaljunk személyiség irányítottak lenni, és átadjuk végre magunkban a vezető helyet a Léleknek. Gondolataink csapdájából lépjünk ki a Csend felé, hogy meghallhassuk Belső Vezetőnket. Adjuk át az irányítás lehetőségét a bennük lévő Szellemnek, higgyük el, hogy mindannyian Szellemi lények vagyunk, akik tapasztalni jöttünk a Földre.
Éljük életünket nyitott szemmel, tiszta szívvel. Adjunk helyet az Új impulzusoknak, fogadjuk be őket. Vállajunk felelősséget életünkért, ismerjük fel valódi lényünket. Hívjuk haza régen elfelejtett, megtagadott aspektusainkat, készüljünk tudatosan a változásra. Tanuljunk, fejlődjünk, keressük a válaszokat az Önmagunk Csendjében megjelenő kérdéseinkre. Keressünk társakat az útra, hiszen együtt haladni, fejlődni sokkal könnyebb. Engedjük el magunkat, lépjünk ki a konvenciók és a gondolataink fogságából, adjunk helyet az érzéseinknek. Építsük fel tudatosan Önmagunkat, alakítsuk ki személyes hitrendszerünket és ennek fényében éljük életünket. Tegyünk meg mindent azért, hogy fizikai, érzelmi, mentális, lelki és finom energetikai szinteken egyensúlyba legyünk, emeljük rezgés szintünket. Szeretettel és kellő alázattal fogadjuk a napi szinten megjelenő kihívásokat és a Mindenségben zajló változásokat.
Nincs más dolgunk, mint elfogadni és szolgálni. Szolgálni másokat, a változást, de leginkább szolgálni Önmagunkat. Szolgálni azt a Szellemi Létezőt, aki valójában vagy, magas szintű érzéseidet és gondolataidat, túllépve az Egó vezérelte mennyiségi világon a MINŐSÉG felé. Az idő elérkezett a Halálra, az Átváltozásra, ezt már senki nem állíthatja meg!
Megtörténik, aminek meg kell történnie. Egy kérdés maradt: Veled vagy nélküled???
Kívánom, hogy a 2011-es évben mielőbb halj meg mostani önmagadnak, adj teret és lehetőséget az Átváltozásra, hogy mielőbb megélhesd azt a Szellemi minőséget, Aki Valójában Vagy!
Kívánom mindenkinek, hogy a halál pillanatában legyen hite az Újjászületésben, tudja, hogy ez csak egy pillanat, és ha tudatosan készültél erre a pillanatra, akkor a következő pillanatban Felemelkedsz. Újjászületsz! Dimenziót váltasz! Hidd el, nincs mit vesztenünk! Csak nyerhetünk! A világ jelenleg haldoklik, lassan, de biztosan halad a saját felravatalozása felé. De mi lesz utána? Lesz következő pillanat? Lesz újjászületés?
Van, akinek lesz, van, akinek nem! Te mit választasz?
Csak remélni tudom, hogy érzéseimmel, gondolataimmal magokat sikerült elültetnem benned, s hogy egyszer ezek a magok éltre kelnek és szárba szökkennek. Én jó kertész módjára továbbra is vállalom az általam elültetett magok locsolgatását, gondozását. Számíthatsz rám!
Szeretettel szívemben ölellek téged és kívánom, hogy legyen Békés, Boldog Új éved!
Baráti Üdvözlettel: Váradi Andrea
Elérhetőségeim: 06-20-410-05-07
e mail: andi@tudatossaghaza.hu
web: http://www.omniverzum.hu/, http://www.kristalyesszencia.hu/
2010. november 26., péntek
A Csend benned él
Furcsa érzés ezt elhinni a mai rohanó, egyre hangosabb világban. Fülsiketítő zajok vesznek körül minket, már a madarak éneke is puszta erőlködéssé vált, próbálják átkiabálni, átüvölteni az erős hangokat. Megváltozott minden!
Évekkel ezelőtt még feleennyi zaj nem volt, fel ennyire voltunk elveszve a világban és önmagunkban. Ma, szinte mindenki csak a személyes életével, történetével van elfoglalva, annak, abban él. Elfelejtjük észrevenni a másikat, a helyzeteket, a lehetőségeket. Sodródunk…. „Élünk!”
Elvesztünk a világban és leginkább önmagunkban. Feladtuk a Csendet, zajra cseréltük. Elhisszük, hogy ez az út, elhisszük, hogy ezt kell tenni, ez a helyes. Azonban, nagy árat fizetünk érte!
Feladtuk Önmagunkat, személyes életutunkat és éljük a kollektív mintát helyette, amihez tulajdonképpen semmi közünk nincs. Nem is a miénk! Mégis éljük ezt! Elménk elhiteti velünk, hogy ez a mi életünk, ez a mi utunk, ezt kell tennünk, így kell élnünk. A környezetünkben lévő emberekkel, helyzetekkel, személyes viselkedésmintákkal azonosulunk, pedig ezek csak képek, amit elménk alakít ki. Személyes történet csupán, ami egyszer véget ér. Ebben a világban ahol most élünk, ebben a formák által alkotott világban minden halálra van ítélve, minden leomlik és új keletkezik helyette, minden véges. Így az elménk által megalkotott képek is véget érnek, elmúlnak, és akkor itt maradunk. Ránk szakad a Csend. Végre!
A Csend és Te ugyanazok vagytok. A csend az alaptermészeted!
Mégis nagyon messze kerültünk tőle, mert nem elég érdekes. Nem elég érdekes az elménknek, nem köti le. Így dolgokat, embereket, elfoglaltságokat keresünk, hogy elfoglaljuk, lekössük magunkat. Ha megnézed a naplementét, egy fát vagy virágot, önmagában egyik sem érdekes. Nem véletlen, hogy az emberek a természetben sem csak vannak, hanem ott is csinálnak valamit, hogy legyen értelme. Az elme számára ezek a természetes dolgok csak akkor válnak értelmessé, ha feldarabolod, elemzed, címkézed őket. Így már lekötnek! Ha csak szemléled, akkor fenséges, mély, magával ragadó, de semmiképpen nem elég érdekes! Ezekben a dolgokban olyan mélységekre lelhetsz, ami felülmúlja az elme elemzését, ha hagyod ezt. Ha elemezni akarsz valamit, le kell egyszerűsítened. Elemzel, kategorizálsz, minősítesz és többé már nem vagy képes érezni a benne rejlő szentséget, mert pusztán gondolati úton közelítesz felé. Bekerülsz a saját elméd börtönébe. Fogalmi realitássá korcsosul minden a fejedben, nézőpontokat, véleményeket alakítasz ki dolgokról. A tudás, a gondolat és a címke azt az illúziót keltik benned, hogy tudsz valamit és ennyi az egész! Egy gondolat, amit te aggattál rá valamire! És ez a valami így el is veszíti szépségét, mélységét és elevenségét. A gondolkozás fátylán keresztül közelíted meg a valóságot és saját magadat is, mert te magad is kitalált, gondolatokon alapuló létező, egós Én lettél.
Az Én csupán beteljesületlen személyes történet, tele vágyakkal, félelmekkel, bukásokkal és abbéli reményekkel, hogy meg nem valósított, ki nem elégítő Én-képe megleli majd a végső beteljesülést, amely egy jövőbeni történeten alapul. Ez megint csak egy gondolatforma. Ezt hívjuk jövőnek! Úgy élünk, mintha a következő pillanat fontosabb lenne számunkra, mint ez a mostani, az egyetlen dolog, ami valóban létezik. A MOST! Az egyetlen pillanat, amiből sosem menekülhetsz, ami elválaszthatatlan az élettől, ami Te vagy, a Csendtől is - mert abban a pillanatban, amikor figyelmeddel belépsz a pillanatba, a Mostba, megjelenik a Csend. A jelen pillanat lényege, esszenciája a Csend. Az egyetlen hely, ahol a szakrális dimenziót megtalálhatod a Most. Jelen kell lenned, rá kell ébredned a pillanatra, hogy felismerhesd az élet szentségét és mélységét. Ez a Most mélysége – elválaszthatatlan saját lényedtől, saját életedtől. Azért vagyunk itt, hogy elmélyítsük ezzel a dimenzióval kapcsolatos tudatosságunkat.
Életünk végén minden forma, minden struktúra szertefoszlik, lebomlik. Az elme kizárólag ezek alapján működik. Próbálod, akarod életedet megoldani, de ezen a szinten életed nem tud megoldódni. A forma világában nem oldódhat meg a forma nélküli. Márpedig a lélek, az esszencia forma nélküli.
A forma nélküli élet elpusztíthatatlan, mély, érzésekkel teli. Hogyan kerülhetünk egyik világból a másikba, hogyan tapasztalhatjuk meg a Csendet, hogyan változtathatjuk meg ezen keresztül valóságunkat?
Le kell csendesítenünk az elmét. Különböző módszereket követünk, hogy megtegyük ezt. Meditálunk, kántálunk, extatikus állapotokat keresünk, próbálunk elcsendesedni. Azt azonban nem árt tudni, hogy ezek a módszerek csak átmenetileg segítenek. Idővel el kell, hagyjuk ezeket. A módszerek Énünk elé állnak, űrt képeznek Énünk közt és köztünk. Légüres szakadék tátong köztünk.
Az emberiség nagy része még ma is tudatlanul él, gondolataival azonosítja önmagát. Minden gondolatod, aminek nem vagy tudatában, öntudattal bír és jövőt épít neked. S bizony a gondolataid menetével azonosítod magad. Ez a tudattalanul élt élet lényege. Az emberek jövőjükért élnek, úgy gondolják, hogy majd a jövőben felépíthetik ma még tökéletlen Én képüket. Nem árt azonban tudni, hogy életünk előre haladtával formai életünk fokozatosan visszahúzódik. Bizonyos dolgokra egyszerűen már nem leszünk képesek a formai világban. Megöregszünk, képességeket veszítünk. A formák bennünk és körülöttünk lebomlanak és marad a forma nélküli.
Ma már sokan Keresők, keresnek valamit. Az a kérdés, hogy magadat keresed-e amikor megpróbálsz hozzátenni valamit ahhoz, aki vagy. Az emberi lét fő problémája mára a keresés lett. Kényszeresen keresünk dolgokat. Kényszeresen megyünk tovább, tovább, tovább… mert azt gondoljuk, hogy hozzáadhatunk valamit ahhoz, akiről azt gondoljuk, hogy Mi vagyunk. Egyelőre csak gondolatformákat tudunk hozzáadni és csak ezeken tudunk igazítani. Csend nélkül más nem megy! Birtoklás, elismerés – ezek gondolatformák. Elme alkotta én képünk a különlegességet hajszolja, de ez nem teljesíthet be azon a szinten, ahol keressük. Szükségünk van az élet teljességére, hogy végre gyökeret verhessünk az életben. A különleges Én, amit szeretnél megélni csak gondolatforma, mégis ez lett identitásod alapja. Elménk mindig jobbnak, többnek akarja érezni magát, így egyik gondolatformából a másikba vált.
„Az élet velem jobban elbánt, mint másokkal!” „Többnek érezhetem magam, hiszen van történtem!”
Amíg így élsz, két dolog irányítja kapcsolódásaidat:
Vagy félsz a másiktól, vagy használod!
Nincs igazi kapcsolat, mert nem tudod ki vagy, csak egy kép él benned magadról és a világról, az abban elfoglalt helyedről.
Az ember két dolog miatt nem tud önmaga lenni:
- vagy történt valami, ami miatt nem
- vagy még nem történt meg valami, és azért nem.
Ezek önmagunknak kitalált csapdák a fejlődés elkerülésére. Amikor kapcsolatba kerülök veled, nem veled állok kapcsolatban, hanem az önmagamban kialakított gondolatformával, ami rólad szól. Ez nem te vagy! Ez csupán egy gondolat. Jelenleg a „szükségem van rád, de félek tőled!” koncepció irányítja kapcsolatainkat.
Tartozni akarunk másokhoz, de félünk kapcsolódni, őszintének lenni, megmutatni magunkból valamit. Példát vehetnénk az állatoktól, a növényektől, ők egyek az élettel, az Egységben élnek. Kapcsolódásuk hozzánk tiszta és őszinte. Megbíznak bennünk, hisznek nekünk. Szeretnek minket. Magunkért. Azért, amilyenek vagyunk. Elfogadják azt, akik vagyunk!
Szükségünk van az életben megtapasztalt nehézségekre, hiszen a tudatosság virágának is szüksége van a mocsárra, ahol gyökeret ereszt, ahonnan nő. Tudd, hogy a formák mögötti fényed az értékességed! Mindenkiben, benned is megvan a mélyben a különlegesség érzete. Nem az Ego diktálta különlegességé, hanem az esszenciális különlegesség érzete. Hiszen mind másmilyenek vagyunk, nem lehetünk egyformák, csak hasonlóak. És ez így van jól! Az az én, akit bármilyen formával, fizikai, mentális dologgal azonosítunk, az illúzió.
Az esszenciádat akkor tudod megtalálni, ha nem a többön keresztül, a jövőben keresed. Az egyetlen hely ahol meglelheted a jelened. A pillanat, amiben Önmagad vagy. Találd meg a pillanatot, amit megélhetsz, és csak figyeld meg. Figyeld meg a tiszta érzéseket, engedd, hogy megérkezzenek. Tanulj meg jelen lenni a pillanatokban, tanuld meg értékelni a most kristálytiszta Fényét. Engedd, hogy esszenciád és aspektusaid megérkezzenek ebbe a Fénybe, fogadd be őket. Fogadd el azt, amit hoznak neked, ne ítéld meg őket. Részeid ők, akik arra vágynak, hogy veled lehessenek, veled élhessenek, veled tapasztalhassanak.
Forma nélküli részeid ők, akik részt tudnak venni veled a formák alkotta világban. Segítenek, hogy megleld az értelmet, megleld Önmagad, a benned Lévő csendet.
Elvesztünk a világban és leginkább önmagunkban. Feladtuk a Csendet, zajra cseréltük. Elhisszük, hogy ez az út, elhisszük, hogy ezt kell tenni, ez a helyes. Azonban, nagy árat fizetünk érte!
Feladtuk Önmagunkat, személyes életutunkat és éljük a kollektív mintát helyette, amihez tulajdonképpen semmi közünk nincs. Nem is a miénk! Mégis éljük ezt! Elménk elhiteti velünk, hogy ez a mi életünk, ez a mi utunk, ezt kell tennünk, így kell élnünk. A környezetünkben lévő emberekkel, helyzetekkel, személyes viselkedésmintákkal azonosulunk, pedig ezek csak képek, amit elménk alakít ki. Személyes történet csupán, ami egyszer véget ér. Ebben a világban ahol most élünk, ebben a formák által alkotott világban minden halálra van ítélve, minden leomlik és új keletkezik helyette, minden véges. Így az elménk által megalkotott képek is véget érnek, elmúlnak, és akkor itt maradunk. Ránk szakad a Csend. Végre!
A Csend és Te ugyanazok vagytok. A csend az alaptermészeted!
Mégis nagyon messze kerültünk tőle, mert nem elég érdekes. Nem elég érdekes az elménknek, nem köti le. Így dolgokat, embereket, elfoglaltságokat keresünk, hogy elfoglaljuk, lekössük magunkat. Ha megnézed a naplementét, egy fát vagy virágot, önmagában egyik sem érdekes. Nem véletlen, hogy az emberek a természetben sem csak vannak, hanem ott is csinálnak valamit, hogy legyen értelme. Az elme számára ezek a természetes dolgok csak akkor válnak értelmessé, ha feldarabolod, elemzed, címkézed őket. Így már lekötnek! Ha csak szemléled, akkor fenséges, mély, magával ragadó, de semmiképpen nem elég érdekes! Ezekben a dolgokban olyan mélységekre lelhetsz, ami felülmúlja az elme elemzését, ha hagyod ezt. Ha elemezni akarsz valamit, le kell egyszerűsítened. Elemzel, kategorizálsz, minősítesz és többé már nem vagy képes érezni a benne rejlő szentséget, mert pusztán gondolati úton közelítesz felé. Bekerülsz a saját elméd börtönébe. Fogalmi realitássá korcsosul minden a fejedben, nézőpontokat, véleményeket alakítasz ki dolgokról. A tudás, a gondolat és a címke azt az illúziót keltik benned, hogy tudsz valamit és ennyi az egész! Egy gondolat, amit te aggattál rá valamire! És ez a valami így el is veszíti szépségét, mélységét és elevenségét. A gondolkozás fátylán keresztül közelíted meg a valóságot és saját magadat is, mert te magad is kitalált, gondolatokon alapuló létező, egós Én lettél.
Életünk végén minden forma, minden struktúra szertefoszlik, lebomlik. Az elme kizárólag ezek alapján működik. Próbálod, akarod életedet megoldani, de ezen a szinten életed nem tud megoldódni. A forma világában nem oldódhat meg a forma nélküli. Márpedig a lélek, az esszencia forma nélküli.
A forma nélküli élet elpusztíthatatlan, mély, érzésekkel teli. Hogyan kerülhetünk egyik világból a másikba, hogyan tapasztalhatjuk meg a Csendet, hogyan változtathatjuk meg ezen keresztül valóságunkat?
Le kell csendesítenünk az elmét. Különböző módszereket követünk, hogy megtegyük ezt. Meditálunk, kántálunk, extatikus állapotokat keresünk, próbálunk elcsendesedni. Azt azonban nem árt tudni, hogy ezek a módszerek csak átmenetileg segítenek. Idővel el kell, hagyjuk ezeket. A módszerek Énünk elé állnak, űrt képeznek Énünk közt és köztünk. Légüres szakadék tátong köztünk.
Az emberiség nagy része még ma is tudatlanul él, gondolataival azonosítja önmagát. Minden gondolatod, aminek nem vagy tudatában, öntudattal bír és jövőt épít neked. S bizony a gondolataid menetével azonosítod magad. Ez a tudattalanul élt élet lényege. Az emberek jövőjükért élnek, úgy gondolják, hogy majd a jövőben felépíthetik ma még tökéletlen Én képüket. Nem árt azonban tudni, hogy életünk előre haladtával formai életünk fokozatosan visszahúzódik. Bizonyos dolgokra egyszerűen már nem leszünk képesek a formai világban. Megöregszünk, képességeket veszítünk. A formák bennünk és körülöttünk lebomlanak és marad a forma nélküli.
Ma már sokan Keresők, keresnek valamit. Az a kérdés, hogy magadat keresed-e amikor megpróbálsz hozzátenni valamit ahhoz, aki vagy. Az emberi lét fő problémája mára a keresés lett. Kényszeresen keresünk dolgokat. Kényszeresen megyünk tovább, tovább, tovább… mert azt gondoljuk, hogy hozzáadhatunk valamit ahhoz, akiről azt gondoljuk, hogy Mi vagyunk. Egyelőre csak gondolatformákat tudunk hozzáadni és csak ezeken tudunk igazítani. Csend nélkül más nem megy! Birtoklás, elismerés – ezek gondolatformák. Elme alkotta én képünk a különlegességet hajszolja, de ez nem teljesíthet be azon a szinten, ahol keressük. Szükségünk van az élet teljességére, hogy végre gyökeret verhessünk az életben. A különleges Én, amit szeretnél megélni csak gondolatforma, mégis ez lett identitásod alapja. Elménk mindig jobbnak, többnek akarja érezni magát, így egyik gondolatformából a másikba vált.
„Az élet velem jobban elbánt, mint másokkal!” „Többnek érezhetem magam, hiszen van történtem!”
Amíg így élsz, két dolog irányítja kapcsolódásaidat:
Vagy félsz a másiktól, vagy használod!
Nincs igazi kapcsolat, mert nem tudod ki vagy, csak egy kép él benned magadról és a világról, az abban elfoglalt helyedről.
Az ember két dolog miatt nem tud önmaga lenni:
- vagy történt valami, ami miatt nem
- vagy még nem történt meg valami, és azért nem.
Ezek önmagunknak kitalált csapdák a fejlődés elkerülésére. Amikor kapcsolatba kerülök veled, nem veled állok kapcsolatban, hanem az önmagamban kialakított gondolatformával, ami rólad szól. Ez nem te vagy! Ez csupán egy gondolat. Jelenleg a „szükségem van rád, de félek tőled!” koncepció irányítja kapcsolatainkat.
Tartozni akarunk másokhoz, de félünk kapcsolódni, őszintének lenni, megmutatni magunkból valamit. Példát vehetnénk az állatoktól, a növényektől, ők egyek az élettel, az Egységben élnek. Kapcsolódásuk hozzánk tiszta és őszinte. Megbíznak bennünk, hisznek nekünk. Szeretnek minket. Magunkért. Azért, amilyenek vagyunk. Elfogadják azt, akik vagyunk!
Szükségünk van az életben megtapasztalt nehézségekre, hiszen a tudatosság virágának is szüksége van a mocsárra, ahol gyökeret ereszt, ahonnan nő. Tudd, hogy a formák mögötti fényed az értékességed! Mindenkiben, benned is megvan a mélyben a különlegesség érzete. Nem az Ego diktálta különlegességé, hanem az esszenciális különlegesség érzete. Hiszen mind másmilyenek vagyunk, nem lehetünk egyformák, csak hasonlóak. És ez így van jól! Az az én, akit bármilyen formával, fizikai, mentális dologgal azonosítunk, az illúzió.
Forma nélküli részeid ők, akik részt tudnak venni veled a formák alkotta világban. Segítenek, hogy megleld az értelmet, megleld Önmagad, a benned Lévő csendet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)